visszhangzik fülemben idős rokon nénikénk kérő szava.

  A diószedésből siettünk haza, de apám miatt megálltunk a kis ház előtt.

  -Gyertek be ti is- szólt felénk. -Rég nem láttátok Kati nénit.

  Félretettük fejünk fölé tornyosuló otthoni teendőinket és bementünk. A lépcsőn muskátlik sorakoztak felfele, piros virágaik vidáman hívogattak: erre-erre. Az előszobában, tarka macska déli álmát aludta egy széken. Tévékészülék hangja szűrődött ki a szobából, istentiszteletet közvetítettek. Nyílik az ajtó, Kati néni lánya, láttunkkor nem tudja hova kapkodjon: hellyel kínáljon vagy az asztalt terítse, mi nyugtatjuk:

  -Csak pár percre ugrottunk be.

  -Nem számít, tessék csak leülni, hozom a süteményt, üdítőt.

  Nagymamám jut eszembe, vasárnap délután ő is mennyire várta, hogy valaki benyissa az ajtaját, messzire költözött gyerekek, régen látott unokák. A kredencből olyankor előkerült a diós bejgli ( jó sütemény ez, sokáig eláll ), vagy a szilvaízes köttes palacsinta. Szívmelengető emlék, felejthetetlen íz, csendes, nyugodt vasárnap délután.

   Kati néni. Beteg lábai miatt nehezen mozog, az ágy széléről mosolyog ránk, örül a meglepetés vendégeknek. Arról kezd mesélni, miért is maradnak el a régi vasárnapi szokások. Templomba menni ő sem tud, így a tévét nézve keresi lelki vigaszát.

  -Régen, itt az utcában, tizenkét asszony is kiült vasárnap délután oda végig a kőkerítésre, elbeszélni ki mit csinált az elmúlt héten és mit tervez a következőre. Most, alig van pár idős néni. A gyerekek meg rohannak, osztják magukat munkahelyi meg családi tennivalójuk közt, nincs idejük beszélgetni.- mondogatja.

  Helyben hagyon. Akkoriban a beszélgetés igen fontos volt a közösségformálásra, hisz egymásra voltak szorulva bajban és örömben egyaránt. Igyekeztek segíteni egymást mindennapi tevékenységükben, nehezebb munkálatokban. A vasárnapi összeülés, mintegy levezetése volt a heti fáradtságos munkájuknak; elégedetten nyugtázták, hogy ezt vagy azt sikerült elvégezni vagy tervezték az elmaradt dolgok rendjét. Ma eltűnőben van a "látom , ugrok, megcsinálom szó nélkül". Lehet a belsőnkben ott motoszkál, de a rosszabbik énünk nem hagyja, hogy tetté érjen a gondolat. Könnyebb közönbösen átsuhanni.

   Az ágyon megkezdett írásos kézimunkát látok. Érdeklődök mi lesz, mérete kétarasznyi... Zsoltárborító a tiszteletesúrnak. Előkerülnek sorba a varrások. A türelemmel öltögetett mintákban ott van Kati nénink szeretete.

  -Gyertek máskor is...- szól indulásunkkor.

  -Nem tudjuk mikor, nincs időnk... -szabadkozunk.

  -Szánjatok rá időt, mert Kati néni ma van, holnap nincs, és nem lesz kit meglátogatni, kivel elbeszélgetni. 

Távolinak tűnik az a perc, de igaza van, arra van időnk amire szívünk szerint rászánjuk magunkat, csak akarni kell.  

http://indafoto.hu/The_family/kati_neni

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.