Előttem van három papírlap, különféle vázlatok, arról, hogyan is mutassam be a Feketetói Vásárt. Addig bonyolítottam, hogy egyiket sem találom jónak. Megvannak az ott készült képek, végül is azok alá írhatnám az akkor felvillant gondolatokat.

  Vasárnap, a vásár utolsó napján látogattunk el Feketetóra, nézelődni, kacatok közt kincseket keresni, furcsaságokon elcsodálkozni. Egy család szedelőzködésére lettem figyelmes, egy rögtönzött fóliasátor alatt töltötték az éjszakát. Ha nem éreztem volna milyen hideg van, még idillikusnak is tűnt volna, de így csak elszomorított, ahogy a gyerekek ott bóklásztak.

  Megkeztük felfedező túránkat a kiterített ponyvák és vásáros sátrak között. Sorra fényképeztem a rozsdás használati tárgyakat, fából készült szerszámokat, ódon bútordarabokat, giccses festményeket. Minden darab magával hordozza történetét.

  Törött lábú baba üvegszemében, halvány sóvárgás, egykori játszótársa emléke bújkált.

  Sötét szobában, fáradt vasalónők monoton mozgása, szénvasalóban ízzó parázs, práholt ruhákból feltörő gőz. Ezt látom magam előtt, a sok vasaló láttán, és jön is rögtön a kérdés: Mihez kezdenénk, mai nők, a villanyvasalónk nélkül?

  Vajköpülő nyelére képzelem a fáradt kezeket, amelyek tejfölből vajat köpültek.

  Rokka, kézimalom, kelengyés láda, szőlősajtoló, rengeteg fából készült kézi szerszám, régen, a megélhetéshez szükséges munkák folyamatát segítették, ma csak találgatni tudjuk, hogy egykor mire is használták.

  Tetszett a szépen kézimunkált varrottasok sokasága. A fali dísznek varrt háziáldást mégis mesterkéltnek éreztem.

  Mézeskalács, az íze legyen a mentség, nagyon finom volt, de a minta kívánni valót hagyott maga után, pedig az ugyanolyan fontos. Gyerekként szépen díszített szivecskéket láttam, nem ilyen hirtelen krix-krax, egy vonás-két húzást. Varázslat van egy-egy szép mintában. Ahogy kislány ésszel kísértem a csigavonalakat, kacskaringókat, mintha a mesebeli mézeskalács házikó előtt álltam volna. A felületes hozzáállást magyarázhatjuk az időhiánnyal, azzal, hogy hamar kell meglegyen. A baj az, hogy kezdünk mindenhez így viszonyulni, öszecsapjuk, jó az úgy is.

  A kürtőskaláccsal fordított volt a helyzet, kinézetre kitűnő, állagában ehető, de rágós volt.

  Vásár. Nevéből adódóan vásárolni is kellett volna valamit, de rájöttem, hogy jobb kitűzött cél nélkül nézelődni. Jövőre is elmegyünk.    

http://indafoto.hu/The_family/a_feketetoi_vasar 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.