Megszállt a technika ördöge. Minden második évben felvetődik nálunk a maroktelefon kérdése. Kétévente szoktuk felújítani az előfizetésünket, vásárolunk új telefonokat. 

  Kezdetben egy volt a páromnak, Bosch, utána egy Nokia 2600. Reá két évre, két Sony Ericsson T250-i, nekem meg a nagynak. Az enyémet elveszítettem három hónap után, elvettem a nagyét, ő kapott a testvéremtől egy másikat, amit két év alatt tönkrevágott. Aztán jött két Nokia 2730-as, a páromé még jó, a nagynak azt is sikerült szétkoptatni. A nagy saját kezébe vette a telefonügyeit, adja-veszi, cserélgeti, boldoguljon. Négy év Ericsson-ozás után, rajtam volt a sor, hogy újat kapjak. 

  Álmom egy Nokia C2-es, zenelejátszóval, meg egy jobb kamerával. A keret rá igen szűkös volt, így egy Samsung lett az új telefonom. Természetes, hogy az ember mindig jobbat, szebbet akar. Annál jobb ami volt. Van rajta zenelejátszó, 2G memóriakártya, ráfér majd sok kedvenc dal, meg kép. A kamerája VGA. De ne felejtsük, telefon, elsősorban hívások lebonyolítására használom, arra meg kitűnő.

  De mi volt mindezek előtt? Türelem. Várakozás. A telefonos korszak előtt is fontos volt kivel mi történik, de az információcsere lassúbb volt. Ha nem jött hívás, vagy sürgöny, feltételeztük mindenki jól van. No, meg azelőtt a levél, amire napokig kellett várni, főleg ha külföldről érkezett. 

  Ma gombnyomásra kapcsolatba kerülhetünk a világ bármely részével. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.