Sara és Douglas, skóciai pár, Kalotaszegre vetődött. Egyszerű, közvetlen, kedves emberek, "idegenek". Gyakran összefutottunk utcán, boltban. Eleinte nehézkesen értettük meg egymást, de kitartásuknak és tanulni akarásuknak köszönhetően, egyre jobban kezdtek beszélni románul, majd magyarul is. A környező falvakkal ismerkedve, az ottani házakat megszeretve, látva egyik-másik lepusztulását, elhatározták, hogy megpróbálnak párat megőrizni, régi módszerekkel felújítva őket. Sokan különcnek gondolják őket, furcsának, hogy azt helyezik előtérbe amit a modern ember szívfájdalom nélkül lerombol.

   Elgondolkodtam. Itt élünk, értékeink vannak, hagyományaink, kalotaszegi életérzésünk, és mást akarunk, újat, figyelmen kívül hagyva azt, hogy ami új, az nem mindig jó. Másoknak kell idejönni kinyitni szemünket és rámutatni arra ami egyértelmű. Nem szabad oly könnyen lemondanunk mindenről ami elavultnak tűnik, vagy réginek. A világ persze fejlődik, sodor magával, tőlünk függ csak mit őrizünk meg gyerekeinknek, unokáinknak. 

   Köszönöm Saranak és Douglasnak, hogy megmutatták, lehet természetközelien is élni.

   Nézzünk körül, mit tehetünk Mi?

                                                                                                                                                                                               A festményt apu festette. Bikal.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.