Az egyszeri zöldparadicsom lekvár
2012.11.10. 06:25
Tudtam róla, hogy lekvárt is készítenek zöldparadicsomból. Eddig nem volt alkalmam kipróbálni, kevés volt a zöldparadicsom és inkább savanyúságnak tettük el. Idén a melegházból leszedtük a be nem érett paradicsomot, azzal kellett kezdeni valamit, így rákerült a sor a lekvárra is.
A paradicsomokat négybevágtam, feltettem főni. Két óra főzés után, azt gondoltam a nagyobb darabok is szétfőnek, de nem így történt. Le kellett daráljam az egészet, hogy síma pépet kapjak. Ezek szerint jobb lett volna kisebbre szeletelni, vagy előre ledarálni és úgy főzni. Innen már jó úton jártam, belereszeltem egy citrom héját, belecsavartam a levét, hozzáadtam egy tasak vaniliáscukrot, a két kiló paradicsomhoz egy kiló cukrot, és körölbelül egy óra alatt készre főztem. Kevés szalicillal tartósítottam. Forrón üvegekbe mertem és száraz dunsztba hagytam kihülni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek