Két hete kisétáltunk a szőlősbe megnézni a mellette lévő kis veteményesünket. Remek látvány fogadott: a szépen megdolgozott ágyásokat összevissza taposták a juhok. Erre ma az a divat, hogy szerteszét legeltetnek a birkatulajdonosok, mindenki földdarabkájára ráengedik a nyájukat, az ember munkáját semmibe veszik.

   Visszaúton megálltunk annál a bokros résznél ahol a kakasmandikó nyílik tavasszal. Alig vettük észre a kis virágokat. A hosszú tél miatt később is kezdtek bújni, kisebbek is voltak mint tavaly. Meddig létezhetnek megszokott helyükön? Húsz négyzetméternél nincs több az egész darab, de ellepi a szemét.

   Érthetetlen. Minden tele van üvegekkel, műanyag palackokkal, pelenkákkal és ki tudja mivel. Télen a hó eltakarta az egészet, de most minden a felszínre került. Bármerre nézek szúrja a szememet a sok szemét. Hazafele sétálva gyönyörű látványt nyújtottak a sörösbádogok, tasakok, palackok. Erre csak egy magyarázat lehet: a madarak rászoktak a sörre meg a szénsavas üdítőkre.

   Gyerekkoromban ezt a két kilométeres utat Bikal és Hunyad között legtöbben gyalog tették meg. Ma kocsival száguld mindenki, a nagy sebességtől nem látszanak az út szélén éktelenkedő rondaságok.

   Majd az eső elmossa, a szél elfújja...

   Nem fogja. Csak gyűlni fog, egyre több és több lesz.

   A kakasmandikós bokrot megmentem a szeméttől, első adandó alkalommal. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.