Egy új év elején jó kicsit visszanézni az eltelt időszakra és fontoskodva számbavenni tetteinket, apró sikereinket, bosszantó csalódásainkat. Minden évnek megvan a maga hangulata, varázsa, íze. 

   Amikor a tavalyi összefoglalót vázoltam, kicsit kételkedtem soraimban. Hittem is meg nem is, hogy jó irányba haladunk. Végigjártuk az utat, most határozottan mondhatom, hogy sikerült piciny álmainkat megvalósítani. Nagy támogatást nyújtott ebben apu, mint mindig, ha segítségre szorulunk. 

   A fő mozzanat a kemence építése volt. Bosszantott, hogy rengeteget költöttünk kenyérre. Elterveztük, hogy kemencét rakatunk. A munkaerő nem volt kérdéses, apu egyik mestersége a sok közül a kemenceépítés. A bátyám és az öcsém is tanult mellette, ők is segítettek. A tetőt is közösen készítették, a többi asztalosmunkát a párom mesterelte. Festések az apu keze nyomát dícsérik. Anyu sütött-főzött, az éhes szájakat etette, jómagam dokumentáltam az eseményeket, fényképezős hobbim kielégítéseként. Egyszóval, aki élt és mozgott, ott sürgölődött a készülő kemence körül.

   Csodás időszak volt... de nem írhatok múlt időben róla, mert a mese folytatódik. Hol ezt, hol azt találunk ki, hogy kedvesebbé, szerethetőbbé tegyük kis zeg-zugunkat.

   Mindenkinek köszönjük a támogatást, a bátorító és dícsérő szavakat.

   Egy mondat mindig a fülembe cseng: Kívánunk jó munkaerőt mellé! Az valóban kell, kitartás és jókedv kísérje a kemence mellett töltött perceinket.

                           http://indafoto.hu/The_family/a_sutokemence

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.