Asszony szerelme! Tudjuk mind, mily édes,

de jól vigyázz: méreggel van keverve!

mindent feltesz rá, és nem tudja: véges

ez is, nem marad, csak a múlt keserve

számára, ha jelene semmivé lesz!

Bosszúja tigris, bősz, ugrásra kelve,

gyors, biztos, ádáz: szívedet találja!

Maró kín hajtja, hogy marjon halálra.

S méltán! Mert férfi férfival gyakorta

igaztalan - de nővel mindig az;

tűrő szívében a szegény nő hordja

tört álma kínját, melyre nincs vigasz, 

amíg keblére tűzi egy mogorva

lovag vagy egy tömött erszényű gaz.

Otromba férj, udvarló hűtlensége,

öltözködik, gyón, szoptat - s azzal vége!

Az udvarlót csíp, ez meg templomoz,

az főz, sepreget, ez kívül mulat,

az megszökik, de minden régi rossz

utána megy, s jóhírén is túlad;

természetellenes helyzet: gonosz

terhét könnyíteni nem jő fordulat;

közös sors nyomja a dúsat s szegényt;

sok démont játszik, s arról ír regényt!...

Byron: Don Juan

(fordította Ábrányi Emil, a fordítást átdolgozta Görgey Gábor)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.