" - Ma este, ahogy ide beléptem - szólt Susan -, megálltam, körüljártattam a szemem, mint egy állat, mely fel sem emeli a fejét. A szőnyegektől, bútoroktól meg az illatszerektől undorodom. Szeretek egyedül járni az ázott mezőkön, megállni egy rácsos kerítés kapuja előtt és figyelni vizslámat, amint körbeszimatol, és bíztatni, hogy vegye üldözőbe a nyulat. Szeretek együtt lenni azokkal, akik fűszálakat sodorgatnak, akik tűzbe köpnek, és mint apám, hosszú folyosókon csoszognak végig papucsban. Az egyetlen emberi megnyilatkozás, amit értek, a szeretet, a gyűlölet, a harag és a fájdalom kiáltása. Ez a mi beszélgetésünk olyan, mint egy öregasszony levetkőztetése, akin a ruha lénye hozzánőtt darabjának látszott, s most, a szavak közben feltárul ráncos combja, lógó melle, sárga bőre.

    Mikor elhallgattok, újra szépek vagytok.

    Nekem soha nem kell más, mint a természetes boldogság.

    Ez csaknem megelégedetté tesz. Az ágyba fáradtan megyek. Úgy fekszem, mint vetésforgóival a föld. A nyári meleg áttáncol rajtam, télen majd megfagyok a hidegtől. De a hőség és fagy természetes egymásutánban követi egymást, függetlenül attól, hogy akarom, vagy nem akarom. A gyermekeim visznek tovább; ha jön a foguk, és sírnak, ha iskolába mennek és hazajönnek; olyan ez, mint alattam a tenger hullámzása. Nem múlik el nap e hullámzás nélkül. Az évszakok hátán magasabbra emelkedem, mint bármelyikötök. Halálom pillanatában gazdagabb leszek, mit Jinny, gazdagabb, mint Rhoda.

    Viszont a ti életetek változatos, és mások gondolatai és öröme milliószor elgyönyörködtet benneteket, én pedig rosszkedvű vagyok, viharvert és pulykavörös a haragtól. Én eldurvulok, csont-bőr leszek az anyaság bestiális és felemelő szenvedélyétől. Fenntartás nélkül segíteni fogom gyermekeim boldogulását. Gyűlölni fogom azokat, akik meglátják hibáikat. Aljas módon hazudni is fogok, hogy segítsek rajtuk. Hagyom, hogy elfalazzanak majd tőled, tőled és tőled is. Különben gyötör a féltékenység. Gyűlölöm Jinnyt, mert jelenlétében észreveszem, hogy vörös a kezem, s a körmöm le van rágva. Oly hevesen szeretek, hogy megölne, ha szerelmem tárgya egyetlen szóval is jelezné: el tudna hagyni. Ő elhagy, és én itt maradok, kezemben a fonallal, mely hol feltűnik, hol eltűnik a fák lombjai közt.

    Nem értem én a szavakat."

    Virginia Woolf - Hullámok

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.